az egészséges cigaretta bukása

1977-re maga a dohányipar is érzékelte az egészséggel kapcsolatos égető problémát, és milliókat költött új cigarettafajták kifejlesztésére, melyek dohányhelyettesítőkkel készültek, és mind olcsóbbak, mind az egészségre kevésbé ártalmasak lettek volna a valódiaknál. Viszont a kormányzat azt mondta, ha megengedik a gyártóknak, hogy reklámozzák az új cigaretták előnyeit, még azoknak is sikerül rászokni a dohányzásra, akik eddig, mint ördög a tömjénfüsttől, irtóztak tőle. Így aztán azt javasolták, hogy az új fajtákat is lássák el ugyanazzal a figyelmeztető címkével, mint a többit, és ugyanakkora adót is vessenek ki rájuk. Tizenegy dohánymentes cigarettafajtát dobtak piacra; mivel nem volt semmi különös bennük, legalábbis amit a dohányos a csomagolásról elolvashatott volna, mindegyik csúfosan megbukott. Hogy megszabaduljanak az egészséget védő dohányhelyettesítőktől, hatalmas máglyák tüzében hamvasztották el milliószámra. A "koporsószegek", a rákot keltők pedig maradtak.

John Player a "player"

A századfordulón a brit E. G. Alton & Company már jócskán benne volt a szivargyártásban. Egy nap a tulajdonost megkereste a szomszéd, aki egyben a konkurencia is volt, és meglepő javaslattal állt elő. Szerinte a két cégnek szövetségre kellene lépnie és egy újfajta füstölnivalót kellene gyártania, ami nem lenne más, mint a finomra vágott dohány papírba csavarva – azaz cigaretta. (Angolul a szivar – cigar, kicsinyítő képzős változata a cigarette/cigaretta. – A ford.) Mr. Altont nem hatotta meg könnyekig a dolog, és nem hajlott a javaslat elfogadására. "A maga cigar-ette-je soha nem lesz népszerű" – mondta riválisának, egy bizonyos John Playernek. Mr. Player és követői a jóslat ellenére vagy talán amiatt, olyan sikeresek lettek, hogy termékük igazi veszélyt jelentett a nemzet egészségére nézve.

Medici unta Leonardo freskóit

1550 körül Lorenzo de Medici herceg már nem szerette Leonardo da Vinci hatalmas freskóit, melyek a firenzei Palazzo Vecchio falait díszítették. E képek, érvelt a nagyméltóságú ítész, stílusukban és politikailag is divatjamúltak, mivel egy korábbi republikánus uralom alatt készültek. Ezért aztán megbízta a pletykaíró és ötödrangú festő Giorgio Vasarit, tüntesse el Leonardo munkáját, és fessen a helyébe egy saját kompozíciót. Most több mint egymillió dollárt költhetünk arra, hogy Lorenzo herceg műkritikai ténykedésétől megszabaduljunk, és újra láthatóvá tegyük Leonardo mesterművét.

superman 130 dollárért

Néhanapján azért a kiadók is azonnal jól döntenek. Például 1938. június 1-jén került a piacra az Action Comics első száma, amelyben a világ megismerhette Superman figuráját. A figurát Joe Shuster és Jerry Siegel találta ki, akik, arra gondolva, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, eladták a figurával járó jogaikat a kiadónak 130 dollárért – fejenként 65 jutott. Az ötletgazdák valószínűleg nehezen dolgozták fel a később kiesett plusz jövedelmet, amiért a kisujjukat sem kellett volna megmozdítani.

nem volt a sakál napja

1970 februárjában Frederick Forsyth, aki nemrégiben hagyta ott a BBC hírosztályát, bemutatta a W. H. Allen kiadónak krimije kéziratát. Nyolc héttel később azok visszaküldték, kiadását kerek-perec megtagadva, mondván, "az olvasókat nem érdekli". A Cassels, a Collins, a Michael Joseph meg a Hutchinson sem tartott rá igényt. Aztán a Hutchinson meggondolta magát, és belement a kiadásba. Mostanában a The Day of the Jackal (A Sakál napja) nyolcmillió példányban kelt el.

hozzáértő szakértők a kiadókban

Különböző kiadók vélekedtek úgy, hogy az alább felsorolt könyvek nem rendelkeznek kereskedelmi értékkel vagy irodalmi érdemekkel:
M*A*S*H – tizenhat kiadó küldte vissza.
Lorna Doone – tizennyolc kiadó küldte vissza.
Silent Spring – öt kiadó küldte vissza.
Jonathan Livingston Seagull – tizennyolc kiadó küldte vissza.
Kon-Tiki (Heyerdahl)  – húsz kiadó küldte vissza.
The Peter Principle (A Peter-elv) – tizenhat kiadó küldte vissza

a Jane Eyre késett 10 évet

Egy regényírással foglalkozó hölgy 1836-ban levélben megkereste az elismert kritikust és irodalmárt, Robert Southeyt, mellékelve néhányat munkái közül, kikérte a véleményét, vajon tanácsos lenne-e betevő falatját írással megkeresni. Három hónap múlva jött a válasz: "Az irodalom nem való egy hölgy kenyérkeresetének, és nem is kellene, hogy az legyen. Minél jobban törődik valódi kötelességeivel, annál kevesebb ideje fog erre maradni, még ha csak kiegészítésnek vagy pihentetőnek csinálja is. E kötelességeire még nem kérték fel, de ha ez megtörténik, kevéssé fog a hírnévre várakozni." Charlotte Brontë kisasszonyt annyira elkedvetlenítette ez a negatív élmény, hogy tíz éven át nem is vett tollat a kezébe.Aztán megírta a Jane Eyre-t...

miss potter mérgesgombái

1900-ban Beatrix Potter, egy londoni vénkisasszony, aki mérgesgombákat ábrázoló vízfestmények pingálásával töltötte idejét, írt és illusztrált is egy gyerekkönyvet, amit Peter Rabbit (Nyúl Péter) címen emlegetett. Hat kiadónak küldte el a kéziratot az illusztrációkkal együtt, mind a hatan visszautasították. Miss Potter, független gondolkodású és szellemű hölgy lévén, állhatatosan kitartott. 1901 végén magánúton kinyomatta a könyvet, és barátoknak, rokonoknak adogatta el. Az egyik kiadó, Frederick Warne, aki korábban elutasította, meglátott egy példányt, és úgy gondolta, üsse kő, végső soron lehet, hogy van benne némi remény. Mindenesetre nem ragadtatta el magát. "A Warne foglalkozna a könyvvel", közölte leereszkedő gesztussal a szerzővel, de csak azzal a feltétellel, hogy a hölgy viseli az anyagi kockázatot. Három év elteltével az eladott példányok száma elérte a 75.000-et. A Warne-ben felsejlett döntési hibájának nagysága. A történetből remek film készült Miss Potter címmel a hölgyet Renée Zellweger alakítja fantasztikusan.

az irodalmi Nobel-díj szakértői odaítélése

Mikor az első irodalmi Nobel-díjat odaítélték, 1901-ben, több más nagy író mellett Henrik Ibsen, Henry James, Émile Zola és Joseph Conrad még mind életben voltak. A bizottság az első irodalmi Nobel-díjat a francia regényírónak, René Sully Prudhomme-nak ítélte, azzal a rájuk sajátosan jellemző perverzitással, amit az utódok tiszteletben tartottak. Rá egy évre, 1902-ben a tetemes pénzzel járó díjat a bizottság mélyreható mérlegelést követően Theodor Mommsennek ítélte; 1903-ban, komoly tudományos latolgatás, Björnstjerne Björnsonnak; 1904-ben Fréderic Mistral költőnek, akinek múlhatatlan érdeme, hogy provence-i dialektusban írt; 1905-ben Henryk Sienkiewiczet választották, azután Giosue Carduccit találták a legmegfelelőbbnek. 1907-ben hosszas gondolkodás után Rudyard Kiplingnek ítélték az azévi díjat. A következő évben Rudolf Eucken kapta időt álló irodalmi munkásságának elismeréséül. 1909-ben a Svéd Akadémia az első svéd költőnőt, Selma Ottiliana Lovisa Lagerlöföt választotta, nemzeti elfogulatlanságtól mentesen, az 1910-es díj pedig a német lírikus költőhöz, bölcs, hozzáértő döntéssel Paul von Heyse-hez vándorolt. (Mistral, Sienkiewicz és Kipling "véletlenül" talált – A szerk.) Még ebben az évben, november 10-én elhunyt Lev Tolsztoj, a Háború és béke, valamint az Anna Karenina írója. Újra jelölték Nobel-díjra, amit nagyon is megérdemelt – és tíz alkalommal nem kapott meg.

véreres szemmel ne bámuld a csillagokat

1906-ban Arizona állam Flagstaffbeli obszervatóriumából, óriási lelkesedéssel fogadva, Percival Lowell csillagász bejelentette, hogy megbizonyosodott a Schiaparelli felfedezte Mars-csatornák létezéséről. Ezek, mint azt később Mars as the Abode life (a Mars, az élet bölcsője) című könyvében kifejtette, vörösek voltak, és titokzatosan mozogtak. Mégis sikerült neki feltérképezni őket, és ennek alapján részletes térképeket adtak ki, illetve tettek világszerte iskolai atlaszokba. Egy szerény megjegyzés a korszakos felfedezéshez: Nincsenek csatornák a Marson. Szerencsétlenségére, a nagy csillagász valójában egy ritka szembetegségben szenvedett – amit napjainkban Lowell szindrómának hívnak –, melynek az a tünete, hogy a beteg saját szemének erezetét látja. Lowell olyan elismert volt, hogy senki nem mert ellentmondani. Még a legélesebb szeműek is szemet hunytak.

Albert Einstein nem túl ígéretes

Még a legmagasztosabb tiszta géniusz sincs védve a profi pedagógusoktól, ha a rosszabbjával kerül szembe. Nézzük például, mi történt 1898-ban, mikor az ifjú Albert Einstein felvételét kérte a müncheni Technicai Főiskolára. Fiatal zseninket az intézet magiszterei, döntésük biztos tudatában elutasították, mondván, "nem látszik ígéretesnek". A legendák szerint megfosztott az áhított tudományos tanulmányoktól, és először postásként dolgozott, majd Bernbe került a Svájci Találmányi Hivatalba felügyelőnek. Mindenesetre ez utóbbi munkája mellett sikerült annyit tanulnia fizikából, és tellett annyi "ígéretlenségéből", hogy megalkothatta a relativitás elméletét.

Churchill az osztályutolsó

1880. július 12-én H. O. D. Davidson, egy Harrowbeli iskolaigazgató a következő meggyőződéses jellemzést adta egyik diákjáról: "Feledékeny, figyelmetlen, pontatlan, rendetlen minden téren... Ha képtelen túllépni eme lomposságán, nem fog sikerrel végezni a középiskolában. A fiú" – tette hozzá – "osztályának utolsója." Szerencsére Winston Churchill későn érőnek bizonyult.

példa nélküli teljesítmény émile zolától

1854-ben az Aix-i Líceum irodalomprofesszora olyan lépéshez folyamodott, amilyenre még nem volt példa: egyik diákjának fogalmazásból és francia nyelvből nullást adott. A diákot Émile Zolának hívták.

a középszerű verdi

1832. június 22-én az ifjú Guiseppe Verdi felvételét kérte a milánói Császári és Királyi Konzervatóriumba. Az igazgató, Maestro Professor Francesco Basily elutasította a fiút azzal, hogy "túlkoros – és biztos, hogy középszerűnek bizonyulna".

ha egy üzlet megköttetik...

Olav Olavson svéd állampolgárnak 1910-ben komoly anyagi gondjai támadtak. Lehangoló állapotában pattant ki fejéből az isteni szikra: Eladja testét halála utáni orvosi kutatás céljaira. Néhány nappal később Olavson úr teste a Stockholmban székelő Karolinska Egyetem tulajdonát képezte.
Forgandó a szerencse, az adásvételt követő évben csinos kis vagyont örökölt emberünk, és gondolta, visszavásárolja a testét saját magának.
Az egyetem megtagadta, hogy a testhez való jogait eladja, a bírósághoz fordult, és megnyerte a birtoklási pert. Olavsonnak nem maradt más, mint hogy úgy törjön borsot az intézet orra alá – csökkentve saját testének értékét –, hogy két fogát kihúzassa anélkül, hogy engedélyt kért volna testének effektív tulajdonosaitól.

inkább mentek volna haza aludni

1935 júliusában Oklahoma City városatyái egy verőfényes napon, az ebéd utáni szivar és konyak andalító hangulatában elhatározták, bemutatnak egy helyes kis szerkezetet. Egyikük el is keresztelte. Úgy hívják: Parkolóóra.

a drága megfigyeltetés

1966-ban a General Motors egy újabb gyöngyszemet produkált. Egyre jobban bosszantotta őket egy fiatal fogyasztói érdekvédelmi aktivista, bizonyos Ralph Nader, aki sikeres kampányt folytatott a GM Corvair nevű modellje ellen. Nader azt terjesztette a GM termékéről, hogy "bármilyen sebesség mellett balesetveszélyes". Ahelyett, hogy a kocsi hiányosságait vizsgálták volna meg, a GM kézenfekvőnek találta, ha lenyomoztatja Mr. Nadert, hátha akad valami szaftos a magánéletében vagy a pénzügyeiben. Ha igen, hát egy életre elveszik a kedvét, hogy mások dolgába üsse az orrát.
Mikor Nader felfedezte, hogy a General Motors által felbérelt nyomozók figyelik, beperelte a céget. Győzelme a tárgyalóteremben, illetve a figyelemre méltó 450.000 dolláros kártérítés megadta a lökést a fogyasztói mozgalmaknak, és ez az elkövetkező években olyan erővé vált, ami az amerikai gépkocsiiparnak súlyos milliókba került.