2013. november 23., szombat

a legnagyobb és leglassabb repülő

A brit Attlee kormány a II. világháború után Lord Brabazon vezetésével bizottságot állított fel, hogy az döntse el, milyen, a jövőre nézvést is kielégítő repülőt építsen a brit ipar. Hivatalos testülethez mérten is megkülönböztetett figyelemre méltó rekordot hozott össze a bizottság. Hosszú és megfontolt tárgyalások után abban maradtak, legalább olyan nagy gépet kell építeni, ami elér a Brit Birodalom (mely birodalomban köztudottan soha nem nyugodott le a nap) legtávolabbi pontjaiba is. És olyan lassú is legyen, hogy a világ távoli pontjain lévő primitív leszállópályákra is gond nélkül landolhasson. Az eredmény a világtörténelem legnagyobb repülő fehér elefántja lett. Brabazonnak keresztelték el. A dugattyús motorral működő Brabazon olyan lassú volt, hogy maximális sebessége nem haladta meg egy harmincas évekbeli kétfedelűét, és olyan nagyra sikeredett, hogy vázszerkezete saját súlya alatt összeroppant. Sőt mi több, a sugárhajtómű – brit találmány – megjelenése az egész vircsaftot elavulttá tette, mielőtt az elkészült volna. Mikor a Brabazont a hulladéktelepre dobták, a költsége 12,5 millió fontnál tartott. Többe nem került.