nem tudnak ezek célozni

John Sedgwick tábornok az amerikai polgárháborúban, a Wilderness csatában emberei mozgását figyelve fölállt, hogy kilessen a fedezék mögül. Tisztjei figyelmeztették, bújjon le, de a tábornok nem nagyon tisztelte az ellenfelet, és fittyet hányt a figyelmeztetésnek. "Lehetetlenség", jelentette ki. "Még egy elefántot sem találnak el ekkora távolságból." Tévedett, ez volt az utolsó mondata életében.

a balfácán klubtulajdonos

John Aspinall neve senkinek sem cseng ismerősen, talán nem véletlen; ez is egy rossz döntés végeredménye. Saját maga így mesélte: 1972-ben történt, mielőtt az arab invázió megindult, eladtam a Clermont Clubot (London) egymillió fontért. Azóta évi ötmillió fontos profitot termel."

Guiness rekordokba illő tévedés lehetett volna

A könyvkiadás történetének legnépszerűbb kiadványa, a Guinness rekordok könyve szerkesztője és társszerzője, Norris McWhirter őszinte csodálattal emleget a mai napig egy kis híján meghozott rossz döntést. Mikor az Arthur Guinness and Company médiaszakértői – meg hirdetési szakemberei tudomást szereztek a legek könyvéről, további információkat kértek, majd "szállították" professzionális ítéletüket a tervről: "Amatőr szellemű, pontatlan, és soha nem lesz sikeres." Ez nagyjából negyvennégy millió példánnyal ezelőtt történt.

a fekete arany rossz biznisz

Jim Slater a Fleet Streeten fő spekulátorna visszautasította, hogy egymillió fontot invesztáljon az északi-tengeri olajba, ami most több mint százmilliót érne. Indoka? A befektetés "túl spekulatív" volt.

vendégmunkások haza

Az angolok szerint a Nagy-Britanniában elkövetett döntések legrosszabbika az volt, amikor megengedték a Nemzetközösség országaiból a bevándorlást.

most akkor ki volt Castro ellen?!

1961-ben John F. Kennedy megengedte, hogy 1.500 száműzött kiképezve, felszerelve és amerikai közreműködéssel visszatérjen szülőföldjére. Ennek folyományaként Kuba szabadságszerető népe spontán föllázadt, s elsöpört egy népszerűtlen uralkodót, láthatóan minden támogatás nélkül.

jó zsíros termőföld

1946-ban a brit élelmezésügyi miniszter hárommillió hektárt jelölt ki Tanganyikában, Észak-Rhodesiában és Kenyában egy ambíciózusnak hitt terv alapján, hogy ott az európai, háború sújtotta milliók számára fehérjedús táplálékot termesszen.