a sietve megépített fafeldolgozó esete

Egy leleményes cég, a Celanese Corporation 1965-ben elhatározta, ideje beszállni az európai papírüzletbe. Ügyesen megszerzett egy hatalmas eukaliptuszültetvényt Szicíliában, gondolván, hogy a bőséges fatermésből csinál papírpépet. Fa van, indulhat a munka. A Celanese Corporation irigylendő vehemenciával nekilátott a fafeldolgozó fölépítésének. Seregnyi szorgalmas munkanélkülit juttattak soha nem remélt munkához, és a famalom rekordidő alatt büszkén pompázott az ültetvény közepén. Csak akkor szegte villámcsapásszerű bénultság a derék fások kedvét, amikor a szakértőgárda némi késéssel Amerikából megérkezett. Ezek a fineszes profik, mielőtt a malom üzemét beindították volna, nem bírták kíváncsiságukat legyőzni, és kekec módon kiruccantak magára az ültetvényre. És mit láttak fürkésző szemeik? Frissen ültetett, csenevész, pár hüvelyk magas csemetéket szép sorban. Nem volt nagy kunszt ezekután megállapítani, legalább egy generáción át alkalmatlanok az ifjonc fácskák papírgyártásra. Hogy a malom őröljön, a papírmasszát Kanadából kellett importálni – uszkve húsz évig. Egy évvel eme akció után a Celanese vesztesége meg bírta haladni a 77 millió dollárt.

a német repülő koporsó - F104 Starfighter

No nemcsak a brit meg amerikai politikusok szenvednek a drága repülő szerkezetekbe való végzetes belebolondulás betegségében. 1956-ban eldőlt, újra felszerelik a nyugatnémet Luftwaffét, ami "teljesen korszerűtlen" volt. Védelmi miniszterként Franz Josef Straussra hárult a gép kiválasztásának feladata. Tekintve, hogy a fő követelmény egy alacsonyan szálló, földi célokra specializált gép volt, talán több mint furcsa, hogy Strauss választása a Lockheed Corporation F104 Starfighterére esett, amit direkt nagy repülési magasságú elfogó vadászgépnek terveztek. De a Lockheed megígérte a németeknek, néhány tollvonással áttervezik a gépet vadászbombázónak (mi az nekik), és így minden klappol. A repülő ára, amint abban megegyeztek, költségek plusz nyolc százalék, mindössze 400.000 dollár gépenként. Más dolog az, hogy miután elkészült, a németeknek minden egyes F104G 1,6 millió dollárba került. Oda se neki, kicsire nem nézünk. Az ár nem volt fontos. Ami talán a derék germánokat érzékenyen érintette, az nem más, mint hogy az áttervezés egy olyan repülőt szült, ami túlsúlyos és instabil volt és különös hajlama volt kis magasságokban és figyelmeztetés nélkül dugóhúzóba menni. A Luftwaffe pilótái – nem minden ok nélkül – hamar félni kezdtek a repülőtől, amit, ahogy az elveszett gépek és pilóták száma nőtt, elkereszteltek "özvegycsinálónak" meg "repülő koporsónak". Jó mi? 1980. október 15-én a 195-ik német Starfighter zuhant le egy Köln közelében levő erdőbe. A legfrissebb Luftwaffe-vicc így szólt: "Hogy tehetsz szert egy Starfighterre?" "Végy egy darab földet, és várjál." És még mondja valaki, hogy a németeknek nincs humoruk.

így kell betörni a Japán piacra

A minden igényt kielégítő ágyairól híres Simmons & Company elhatározta, jelentős mennyiséget exportál Japánba. Eltelt négy év, és borzalmas veszteségekről érkeztek hírek. A magyarázat pofonegyszerű. A japánok előszeretettel preferálják a futont, ami leginkább gyékényszőnyegre hasonlít. Ágyban egyáltalán nem alszanak. Négy év kellett a Simmonsnak és egy halom dollár az ablakban – hogy e néprajzi tapasztalattal gazdagabb legyen.

superman 130 dollárért

Néhanapján azért a kiadók is azonnal jól döntenek. Például 1938. június 1-jén került a piacra az Action Comics első száma, amelyben a világ megismerhette Superman figuráját. A figurát Joe Shuster és Jerry Siegel találta ki, akik, arra gondolva, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, eladták a figurával járó jogaikat a kiadónak 130 dollárért – fejenként 65 jutott. Az ötletgazdák valószínűleg nehezen dolgozták fel a később kiesett plusz jövedelmet, amiért a kisujjukat sem kellett volna megmozdítani.

a volkswagen bogár és a ford esete

1948-ban a Volkswagen németországi gyárát meglátogatták brit és amerikai szakemberek. Háborús jóvátételként ugyanis felmerült az átvétel lehetősége. A gyár egyetlen terméke a Bogár volt, amit a háború előtt a német munkások számára "népautó"-nak terveztek. A szakemberek feladata az volt, becsüljék meg a Bogár esélyeit a háború utáni piacokon.
Az amerikai delegációt a Ford Motor Company elnöke, Ernest Breech vezette. Az ő ítélete így szólt: "Ez a kocsi egy fabatkát sem ér." Brit részről Sir William Rootes hasonlóan vélekedett: "A Volkswagen", mondta, "nem felel meg a gépkocsi alapvető technikai követelményeinek."
A Volkswagen tehát elfeledve, a Ford Motor Company energiáit arra fordította, hogy egy olyan kocsit fejlesszen ki, ami szerintük eladható volt, olyat, "ami pontosan megfelel az amerikai ízlésnek".
A piackutatás új tudományát arra használták fel, hogy biztosítsák, a jármű és marketingje körül minden a legnagyobb rendben legyen. Még a névvel is ők foglalkoztak – ami Edsel lett, egy hagyományos keresztnév a Ford családból.
A Ford-kereskedők korántsem voltak ilyen lelkesek az Edsellel kapcsolatban, mikor azt bemutatták nekik, de a Ford még mindig bízott, hogy nyerőt alkotott. Mert hogyan is tudna egy olyan kocsi, amire annyi tudást, energiát és dollárt pazaroltak, elbukni?
Nagyon egyszerűen. A közönség a kereskedők véleményét osztotta, s a kocsi gyártását két év, két hónap és tizenöt nap múlva abbahagyták – és 350 millió dollárral maradtak el attól a ponttól, ahonnan a gyártó a profitot számolta volna.

filléres kis aranybánya

Minden idők egyik legrövidlátóbb ingatlanüzlete 1886 novemberében jött létre, mikor egy aranykutató, Sors Hariezon, elhatározta, elad egy bányaterületet Dél-Afrikában a Gert Oosterhuizen farmon, a Transvaalban levő Witwatersrandon. A terület 20 dollárért kelt el, amit Hariezon gyermeki örömmel zsebre vágott és odébbállt.
A következő kilencven évben a bányák, melyeket Hariezon területén vagy annak közelében nyitottak, kis híján egymillió kilogramm aranyat adtak évente, ami a nyugati világ aranykészletének hetven százaléka. Hariezonról nem tudunk semmit.

Manhattan egy baltáért

Egy névtelen indián főnök 1626-ban 24 dollár értékű baltáért, üstért és szövetért adta el a Manhattan szigetet Peter Minuit kormányzónak. Manhattan középső részén egy telek mostanában 80 millió dollárért cserél gazdát. Még ha az inflációt is beszámítjuk, Minuit kormányzó, könnyen belátható, bombaüzletet kötött. :D