a kétértelmű Delphoi jóslat

Krisztus előtt 480-ban Xerxész, Perzsia királya elhatározta, lezárja a régóta tartó ellenségeskedést a görögökkel, és pontot tesz az ügy végére: örökre megsemmisíti az athéni birodalmat. Érthető ez az ő szempontjából, hiszen Athén csak kárt csinált neki, amióta a görögök legyőzték őt Marathonnál. Úgy tervezte, serege Ázsiából Európába egy pontonhídon fog átkelni, amelyet tudósai a Dardanellákra építenek. De tudván, hogy ez kockázatos vállalkozás, először kikérte a Delphoi Jósda véleményét. "Ha átkelsz a Dardanellákon" – jött a válasz – "egy hatalmas birodalom fog elbukni." Optimista lévén, Xerxész gondolkodás nélkül elfogadta a jóslatot, minthogy az Delphoiból eredt. Úgy értelmezte ezért szavait, mint bátorítást tervei megvalósításához. Eleinte minden jól ment, és seregei győzedelmeskedtek a spártaiakon Thermopülainál, de azután a szalamiszi csatában súlyos vereséget szenvedett. Valószínűleg ekkor rémlett föl Xerxész előtt, hogy a jósda nem mondta meg, melyik birodalom bukik meg. Nincs feljegyzés arról, hogy a király elátkozta-e magát. Mérgét mindenesetre kitöltötte azzal, hogy hóhérjának megparancsolta, mérjen 300 botütést a Dardanellák vizére. Nem éppen királyhoz való bosszú, de ennyi maradt.

Khomeini ayatollah és a sah

Az iráni sah is nyilvánvalóan egy sor hibát követett el. Például, 1978 őszén, uralkodása hanyatlásakor birodalma nyugalmának legfőbb zaklatóját egy ismeretlen papban, Khomeini ayatollahban látta. Úgy döntött, legjobb, ha száműzi. Az ayatollahnak egy madár nem járta helyen, az iraki Najaqban kellett volna tengődnie. Najaq nem híres az ötcsillagos szállodáiról, és éppen ezért kevés újságíró döntött úgy, (egy sem) hogy a költségszámlájukon vezessék ezeket, így az ayatollah ott megnyugtató ismeretlenségben élt. A sahnak azonban ez sem volt elég. A reális tanácsok ellenére rávette az irániakat, hogy száműzzék a szent embert, akinek pusztulásáért mindent megadott volna. Tehát onnan tovább üldözte. Az eredeti szándék szerint Khomeininek hontalannak kellett volna lennie, ám a főpap azonnal Párizsba ment, ahol kilépve a teljes ismeretlenségből, belefogott egy pompás, a sah ellen irányuló kampányba. A teljes nyugati sajtót felbolydította, holott eleddig senkinek halvány fogalma sem volt, ki vagy mi is egy ayatollah. Most aztán lett. Tette mindezt a franciák ki nem mondott beleegyezésével, mivel ők voltak az egyetlenek a Nyugat országai közül, akik tudták, politikai helyzetétől függetlenül a sah egészségi állapota egyre romlott. Ez a növekvő nyomás meg is tette áldásos hatását az eseményekre, melyek 1979. január 17-én csúcsosodtak ki a dinasztia bukásával. A sah maga vált bolygó hollandivá. Voltaképp a sah, rendkívüli tehetséggel, képes volt felülmúlni saját magát is a rossz döntésben. Végül egyedül maradva, panamai száműzetésében a sahnak sikerült egy bánatos mosolyt elengednie 1980 januárjában. "Ha a dolgok elromlanak, akkor minden hiba."-mondta.

még jó, hogy nem ő hozta a döntéseket

A néhai Baldur von Schirach, a Hitlerjugend egykori vezetője kőkeményen tudta, mit kell a világ legrosszabb döntésének tartania. "Nagyon bolondok voltunk, nagyon bolondok, hogy abbahagytuk Nagy-Britannia támadását, és az oroszok ellen fordultunk."

a hasfelmetsző akcentusa

A west-yorkshire-i rendőrség is tragikusan rossz döntéssel jeleskedett. Éppen a yorkshire-i Hasfelmetsző előkerítésével voltak elfoglalva, amikor eljuttattak hozzájuk egy gunyoros, wearside-i akcentussal készült hangfelvételt. Valamennyi emberüket erre a dialektusban beszélő emberre összpontosították. Mikor a rendőrséget megkérdezték, biztosak-e abban, hogy a titokzatos hang a Hasfelmetszőé, John Hobson főfelügyelő azt felelte: "Száz százalékban az ember sohasem lehet biztos, de mi kilecvenkilencben azok vagyunk." Míg a rendőrség közel egymilliót ölt bele közleményekbe meg hirdetményekbe, számtalan munkaórát abba, hogy megtalálják a szalagon szereplő hang tulajdonosát, addig Peter Sutcliffe, a tizenhárom nő igazi gyilkosa szabadlábon maradt. Ugyanis nem beszélte a wearside-i dialektust.

Ronan Point az összedőlt torony

A rossz tervezési döntések legtisztább példája a tizennégy emeletes dél-londoni Ronan Point, ami arról nevezetes, hogy 1968-ban összedőlt. A közvélemény visszamenőleges megnyugtatására tett első kísérletek során a Lakásügyi Minisztérium bíztatóan és lelkendezve beszélt azon épületek százairól és ezreiről, amit ugyanezzel a Larsen-Neilson-technológiával építettek Skandináviában. Igen ám, de Larsen-Nielson maga mondta el, hogy ők sohasem húztak föl nyolc emeletnél többet. Erre a Lakásügyi Minisztérium véletlenül nem figyelt oda. S vajon miért nem építettek nyolc emeletnél magasabb házat? Többek között azért, mert a dán Építésügyi Minisztérium nem engedte. Erre az angol Lakásügyi Minisztérium ugyancsak nem figyelt. (A kormányhivatalokkal kapcsolatban úgy tűnik, majdnem egyenes matematikai arányosság van az ilyen össznépi placebó előfordulása és eltusolandó rossz döntések nagysága között.)

nem tudnak ezek célozni

John Sedgwick tábornok az amerikai polgárháborúban, a Wilderness csatában emberei mozgását figyelve fölállt, hogy kilessen a fedezék mögül. Tisztjei figyelmeztették, bújjon le, de a tábornok nem nagyon tisztelte az ellenfelet, és fittyet hányt a figyelmeztetésnek. "Lehetetlenség", jelentette ki. "Még egy elefántot sem találnak el ekkora távolságból." Tévedett, ez volt az utolsó mondata életében.

a balfácán klubtulajdonos

John Aspinall neve senkinek sem cseng ismerősen, talán nem véletlen; ez is egy rossz döntés végeredménye. Saját maga így mesélte: 1972-ben történt, mielőtt az arab invázió megindult, eladtam a Clermont Clubot (London) egymillió fontért. Azóta évi ötmillió fontos profitot termel."