a cigaretta, ami magányossá tesz

1960-ban a brit Imperial Tobacco Company piacra dobott egy új cigarettafajtát. Marketing szakembereik fáradtságot nem kímélve temérdek felmérést és tanulmányt végeztek, és úgy döntöttek, a cigaretta neve Strand legyen, és a piacra a következő szlogen kíséretében kerüljön: "Egy Stranddel soha nem vagy egyedül." A mondatot magában foglaló reklámban egy magányos és titokzatos férfi volt látható, általában csöpögő esőben bőrig ázva, amint szomorú elhagyatottságában éppen egy cigarettában talál társra. Nem volt meglepő, a közönség úgy gondolta, ha azok, akik Strandet szívnak, többnyire az esőben állnak barátaiktól istentelen távolságban, akkor inkább nem kér belőle. S a frappáns reklám áldásos hatása jól megmutatkozott a Strand elborzasztó eladási statisztikáin. Nem véletlen...

fehérek a fogaid? akkor csóró vagy!

Az 1950-es években a Pepsodent Corporation agresszív exporttevékenységbe kezdett termékeivel Délkelet-Ázsiában. Úgy vélték, ami működött az Egyesült Államokban, megteszi ezen a piacon is. Reklámhadjáratukat a régi és jól bevált jelmondatra építették: "Vajon hová tűnik a sárga, ha Pepsodentet használ a fogára?" Napjainkban talán megkérdőjelezhető, vajon ez volt-e a legjobb módja e termék beharangozásának egy olyan piacon, ahol a vásárlók nem kifejezetten az északi típushoz tartoznak. Mindenesetre egy alelnök, aki nem átallott elmenni a térségbe, és megtudakolni, vajh a kampány miért végződött elkeserítően jelentéktelen eredménnyel, titokzatos okot fedezett fel. Délkelet-Ázsia sok lakója úgy rágja a bételt, mint az amerikaiak a rágógumit. Viszont a bétel lényegesen drágább a rágóguminál, és meg is festi élvezőjének fogait. Történetesen – ez a bételrágás velejárója – pirosassárgára. Ennek megfelelően a piros-sárga fog a gazdagságot is szimbolizálja. Ugyan kinek van szüksége olyan árucikkre, amivel napnál világosabban kiderül használójának csórósága?

lebontom, mert azt mondták

Paddy Keenannek köszönhetően nehezen tudnánk gyönyörködni annak a georgiai udvarháznak az oszlopcsarnokában, ami Monkspath Hall Solihull közelében volt található. Mr. Keenan egy házbontó vállalkozóiroda, a birminghami Danny Doyle igazgatója volt, melyet azzal bíztak meg, hogy döntsön össze néhány gazdátlan melléképületet. Hogy megkönnyítsék Mr. Keenan napi munkájának kezdését, a cég a bulldózerét előző nap a tett színhelyére vitte, és kényelmes felhajtót találva a kúria mellett, leparkolta. Mivel Mr. Keenan inkább volt a tettek embere, mint a georgiai architektúra szerelmese, másnap reggel megérkezvén (s hogy bulldózere tolólapátját gyorsan valami tartalmas dologba vágja), nem bíbelődött a zsebében levő tervek tanulmányozásával, amelyen bejelölték az elvégzendő munkát. Számára egyértelmű volt, ha a bulldózer a georgiai kúria mellett parkol, akkor a kúriát kell romba dönteni. Buzgón munkához látott. Mikor a veszélyesen csörtető bulldózer láttán a helyi lakosok tiltakozó menete felvonult, a munkájában megzavart ember önérzetességével kiáltotta: "Félre az útból, dolgom van itt!" Mire a rendőrséget kihívták, és azok megérkeztek a helyszínre, a Monkspath Hallból már csak egy nagy rakás kőomladék maradt.

a leeresztett Chesterfield-csatorna esete

Egy csapat melós 1978-ban karbantartási munkákat végezvén a Chesterfield-csatornán Retford közelében, kikotorta egy masszív vaslánc végét. Mivel a hajók régimódi szokása, hogy nemigen kedvelik az efféle, vízben rejtőzködő vasláncokat, a munkavezető, aki ezt jól tudta, úgy döntött, húzzák be azt a láncot, és kössék saját hajójukhoz... A délelőtt végzett derék munka jóérzésével ment a csapat ebédelni. Délután 2.35-kor, visszatérve, embereink hajójukra a száraz csatornamederben leltek rá. Víz meg sehol. Szó szerint kihúzták a gát dugóját.

hörghuruttal dohányozni az oxigénsátorban

1981 augusztusában Frederick Burnesst akut hörghuruttal az észak-londoni Colindale kórházba szállították. Oxigénsátorba helyezték el. Amint megszokta a helyzetet, otthonosan berendezkedett kissé szűkös, de meghitt lakóhelyén, ám a szokás hatalma győzedelmeskedett, s a nyomatékos figyelmeztetés ellenére nagyon megkívánt egy cigarettát. És rágyújtott. Az oxigénsátor és Mr. Burness együtt repültek a levegőbe.

az egészséges cigaretta bukása

1977-re maga a dohányipar is érzékelte az egészséggel kapcsolatos égető problémát, és milliókat költött új cigarettafajták kifejlesztésére, melyek dohányhelyettesítőkkel készültek, és mind olcsóbbak, mind az egészségre kevésbé ártalmasak lettek volna a valódiaknál. Viszont a kormányzat azt mondta, ha megengedik a gyártóknak, hogy reklámozzák az új cigaretták előnyeit, még azoknak is sikerül rászokni a dohányzásra, akik eddig, mint ördög a tömjénfüsttől, irtóztak tőle. Így aztán azt javasolták, hogy az új fajtákat is lássák el ugyanazzal a figyelmeztető címkével, mint a többit, és ugyanakkora adót is vessenek ki rájuk. Tizenegy dohánymentes cigarettafajtát dobtak piacra; mivel nem volt semmi különös bennük, legalábbis amit a dohányos a csomagolásról elolvashatott volna, mindegyik csúfosan megbukott. Hogy megszabaduljanak az egészséget védő dohányhelyettesítőktől, hatalmas máglyák tüzében hamvasztották el milliószámra. A "koporsószegek", a rákot keltők pedig maradtak.

John Player a "player"

A századfordulón a brit E. G. Alton & Company már jócskán benne volt a szivargyártásban. Egy nap a tulajdonost megkereste a szomszéd, aki egyben a konkurencia is volt, és meglepő javaslattal állt elő. Szerinte a két cégnek szövetségre kellene lépnie és egy újfajta füstölnivalót kellene gyártania, ami nem lenne más, mint a finomra vágott dohány papírba csavarva – azaz cigaretta. (Angolul a szivar – cigar, kicsinyítő képzős változata a cigarette/cigaretta. – A ford.) Mr. Altont nem hatotta meg könnyekig a dolog, és nem hajlott a javaslat elfogadására. "A maga cigar-ette-je soha nem lesz népszerű" – mondta riválisának, egy bizonyos John Playernek. Mr. Player és követői a jóslat ellenére vagy talán amiatt, olyan sikeresek lettek, hogy termékük igazi veszélyt jelentett a nemzet egészségére nézve.